apokolhete header image
most
1. Évad
most
2009-02-18
Bárdosi Sándor (olimpikon birkózó) és Müller Attila, Cool műsorvezető Izraelbe való elutazásukkor még nem is sejtették, hogy valójában mi vár rájuk a Golán fensíkon.

A két fiú egy testőr akadémia kiképzésére utaztak a közel-kelet e szegletébe. A kellemes európai éghajlatot, a három órás repülő út után felváltotta Izrael szörnyen magas páratartalmú forró levegője. Egy légkondicionált autóbusz várta a csapatot a tel avivi repülőtéren, amellyel elindultak a kiképző központba, a fővárostól északra, mintegy 250 kilométerre fekvő Golán fensíkra.

A kényelmes és hűs buszban hajnalban még sem Attila sem Sanyi nem gondolta, hogy néhány óra múlva már nem ilyen idilli körülmények veszik őket körül.

Amint megérkeztek a központba, azonnal elkezdődött a kiképzés. Egyetlen perc pihenőt sem kaptak megérkezésük után. Az eligazítás után azonnal a bázis tornatermébe vezényelték a magyar csapatot, és elkezdődött a Pokol hete. A néhány órával ezelőtt még a repülőn kényelmesen szundikáló Sanyi és Attila nyakát, most két kéz szorítja, s levegő után kapkodva próbálják túlélni a fojtási gyakorlatot. A krav maga – az izraeli hadsereg katonai közelharcának oktatása ugyanis ezzel indult. Mit teszel, ha egy terrorista rád támadva elkapja a nyakad és meg akar fojtani. Túl kell élned! Vagy belehalsz.

Ráadásul itt nem az a lényeg, hogy a nyakadról levakard valahogy a szorító kezeket, ugyanis a fiúk nem nyúlhatnak a nyakukat szorítók kezeihez. Az a lényeg, hogy a nyakizmaikat úgy feszítsék, hogy minél tovább bírják a fojtogatást, hiszen időt kell nyerniük a megtámadottaknak. S az is előfordulhat, hogy a megtámadott kezét egy másik terrorista már lefogja. Ekkor sem lehet feladni.

Az első nap megpróbáltatásaiba ti is belepillanthattok, ha megnézitek a Cool médialejátszójában található rövid videókat.

LAPOZÁS
1
2
3
most