
Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a Gyilkos elmék egyik bájos színésznője, A. J. Cook visszatérhet a sorozatba, de ez most már hivatalossá is vált. A szőke színésznő már a mostani hatodik évad fináléjában is látható volt, de igazán a hetedikben lesz látható rendszeresen a képernyőn. A mostani nyúlfarknyi szerepéről így nyilatkozott A. J. Cook.
- Mindenki boldog volt, hogy itt vagyok. Örültek, hogy visszajöttem. Annyira jó volt látni, hogy az operatőrök és mindenki ismer és szeret. – mondta A. J. Cook egy korábbi nyilatkozatában.
A bájos színésznő hozzátette, hogy elég húzós volt számára az az időszak, amikor nem forgatott a stábbal.
- Olyan volt, mint egy hullámvasút. De voltak jó oldalai is, többet lehetettem a családommal, és koncentrálhattam a színészetre is. – egészítette ki A. J. Cook a nyilatkozatát.
A.J. Cook szerint igazán hasznos volt számára ez a szabadidő, hiszen így újult erővel vághat neki a forgatásoknak és a sorozatbeli karaktere kihívásainak.
A Gyilkos elmék című sorozat minden hétköznap este, 20.20-tól látható a Cool Tv-n!
(forrás: tvguide.com)



