
Danny Pino a Döglött akták sármos nyomozójának igazán irigylésre méltó élete van. A tehetséges, kubai származású színészre már tizenhárom éves korában rátalált a szerelem, hiszen az általános iskolában ismerkedett meg a mostani feleségével, Lilyvel, akit azóta is a tökéletes lelki társának tart.
A párnak, a 2002-es esküvőjük után, már két gyermekük születet, Luca és Julian. Az irigyelt feleségnek, ha a nagyon sármos férj nem lenne elég, Danny állítólag mintaapuka, elismert, tehetséges színész, illetve nagy hangsúlyt fektet a gyermekvédelemre is. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott egy korábbi interjújában.
- Tisztában vagyok azzal, hogy milyen kivételezett és áldott helyzetben vagyok. Ugyanakkor azt gondolom, nagyon sokat kell tenni, annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetben lévő, latin-amerikai származású gyerekek is olyan lehetőséget kapjanak, mint az én gyermekeim.- mondta Danny Pino egy interjúban.
És ha mindez még nem lenne elég, akkor a színész elárulta, hogy már írt egy epizódot a Döglött akták sorozatának történetébe, és nagy álma, hogy máskor is kapjon egy ilyen különleges lehetőséget.
A Döglött akták sorozat minden csütörtökön látható 22.10-től a Cool Tv-n!
(forrás: celeblifemag.com)



