
A Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom című regény és kolumbiai telenovella régóta várt filmes adaptációját szeptember 10-én mutatják be az USA-ban és Spanyolországban. A készítők ezúttal úgy döntöttek, hogy ''életszagúbbá'' varázsolják a sztorit, ezért a filmben egy igazi műtétet is láthat majd a közönség. Catalina szerepére 500 jelentkező hölgy közül válogattak Cali, Pereira, Medellin környékéről, végül Isabel Cristina Cadavid-ra esett a választás, aki az El Tiempo értesülései szerint a való életben is mellműtéten esett át, és a forgatások miatt ezt el is halasztotta, hogy lefilmezhessék az operációt. Így a rajongók nem művért, és áldokikat láthatnak majd az ominózus jelenetben, hanem tanúi lehetnek egy igazi szilikon beültetésnek. A filmből a jól ismert nevek sem hiányoznak, hiszen Miguel Varoni is a szereplők között van, akit az Ördögi kör Martin Acerojaként ismerhetünk.
A Csajok, szilikon ez lesz a Paradicsomot már két éve elkezdték forgatni, a kolumbiai filmekhez képest viszonylag sok pénzből, több mint három millió dollárból, így eddig ez a második legdrágább alkotás az országban.
forrás: http://www.noticine.com, http://www.eltiempo.com
Csajok szilikon, ez lesz a Paradicsom, minden hétköznap 10.35-től a Cool Tv-n!



