A Hooligans együttes fenegyereke, Endi a megújult Cool-ban elárulta: jön a második trónörökös!
A Cool ismert és megszokott sztárműsora, ahol nincs helye a mellébeszélésnek!
Rakonczai Imre és Viktor életük eddigi legnagyobb sikeréről számoltak be.
Győzike egykori énekesnője szerelmi életébe is betekintést engedett a Cool stúdiójában.
A Cool Love kanapéján a népszerű rádiós műsorvezető, Vic meglepő kijelentést tett.
A színésznőről a múlt héten derült ki a nyilvánosság számára is, hogy gyermeket vár.
Az énekes egy hónapos thaiföldi nyaralása alatt az önismeretre is időt fordított.
A Cool Star vendégeként az énekesnő arról is beszélt, vannak, akik barátait is kritizálják.
Az énekest a Cool stúdiójában Orosz Barbara és a betegségéből felépült Leo faggatta.
A Barátok közt Kingája komolyan veszi hobbiját, a festészetet.
A műsorvezető nem egyedül érkezett a Cool stúdiójába: "írástudó" kutyusa is vele volt.
Sütő Enikő a Cool-on bevallotta: Benkő Dániel vacsorája több szempontból is meglepő volt számára.
Benkő Dániel a Vacsoracsata során – Somával ellentétben – igazán megkedvelte a Cool Tv műsorvezetőjét, Kinter Oszkárt.
Soma visszavágott a Cool műsorvezetőjének, Kinter Oszkárnak, akivel a Vacsoracsata első adásában különbözött össze.
A Cool Star műsorában Szekeres Adrien őszintén mesélt csalódottságáról.
A Cool Star-ban Győzike és Bea kedvenc rappere, Ogli G. múltjának sötét foltjáról is mesélt.
Dombovári Vanda a Cool Star adásában mesébeillő párkapcsolatáról mesélt.
Niki Belucci és DJ férje, Antonio a Cool Star adásában kapcsolatuk mélypontjairól meséltek.
Az ex-Romantic együttesből ismert Kunovics Katinka a Cool-on bevallotta: fél a szólókarriertől.
A Cool Star vendégeként Pflum Orsit a titkozatos arab énekeskollégájához fűződő viszonyáról és karrierjéről faggatták.
Nagy Réka modell a Cool Star adásában elárulta: szerelme jóval idősebb nála.
A Cool Star mai adásában Debreczeni Zita hangsúlyozta, hogy szerelmes.
Ma a Cool Star vendége volt Péter Szabó Szilvia volt, akit a két műsorvezető, Valkó Eszter és Kinter Oszkár a nemrégiben megny...
Ma a Cool Star vendége volt Torres Dani, akit nemrégiben feloszlott együtteséről faggatta a két műsorvezető Valkó Eszter és K...
A Cool Star műsorában Horváth Éva és Ganxsta Zolee vendége ezúttal Harsányi Levente volt.
A Csillag születik zsűritagja nem úszta meg: a Cool Star adásában nem csupán sikeres fogyókúrájáról, hanem Utasi Árpiról is be...
A továbbra is betegeskedő Leo (aki testi-lelki állapotáról részletesen ír blogjában a coolspace.hu oldalon) helyett ma István ...
A Budapesti Operettszínház művésze, Mészáros Árpád Zsolt megdöbbentő titkot árult el a Cool Star műsorában.
A Cool Starban adásában Valkó Eszter és Müller Attila vendégeként a rosszfiúnak tartott Majkáról kiderült: érző szíve van.
Norman Gábor, a magyar divatszakma markáns egyénisége hagyományteremtő céllal alapított egy díjat, amellyel a magyar divatszak...
Bár Pokrivtsák Móni azért érkezett a Cool stúdiójába, hogy bemutassa karácsonyi videoklipjét, első mondata mégis az volt: - Ne...
A Cool Trend mai adásában Kiszel Tünde bemutatta legújabb, 2008-as naptárait.
A Cool Star csütörtöki adásában a Sugarloaf együttes teljes létszámban felvonult a stúdióban.
Gőzerővel zajlik a készülődés Sanya szigetén a Miss World Világszépe választás döntőjére.
A Miss World világdöntőjének helyszínén, a kínai Sanya szigetén készül a szombati eseményre Horváth Éva, aki a Cool-t tudósítj...
Az egykori szépségkirálynő nagy bejelentést tett: december 1-én újra műsorvezetőként szerepel a képernyőn!
A Unique két tagja, Völgyesi Gabi és párja, Ádám a Cool Star adásában elmondták: már régóta gondolkoznak a gyerekvállaláson.
Horváth Éva 24 órás utazás után megérkezett Kínába, hogy szombaton részt vegyen a Miss World szépségverseny világdöntőjén.
Bár egyszer még maga Michael Jackson is foglakozott a Toldi testvérpárral, mégsem jutott tovább egyikük sem a Csillag születik...
A Csillag születik középdöntőjében a 12 éves Bíró Gergő népdalénekes betegen lépett színpadra, de így is továbbjutott.
A fiatalok nagy kedvencei, az egyik legnépszerűbb magyar DJ páros, Erős és Spigiboy a Cool Star adásában elmondták: amíg fiata...
A Csillag Születik fiatal döntőse bevallotta, hogy a lányok is szeretik, ha mesét mond nekik.
A Cool Star pénteki adásában nem egy férfi-női műsorvezetői páros, hanem két gyönyörű, lilában feszítő hölgy: Horváth Éva és O...
A Cool Star csütörtöki adásában Németh Kristóf nem csupán az apaszerepről, hanem Kertész Gézáról is beszélt.
A Csillag születik harmadik elődöntőjéből zseniális táncprodukciójukkal továbbjutó Rostás Viktor és Lakatos Zoltán a Cool-on e...
A Csillag születik egyik múlt heti kiesője a Cool-on látható Csillag születik Party című műsorban elmondta, hogy már a show na...
A Cool Star szerdai adásában Zalatnay Sarolta üzent azoknak, akik pénzt várnak tőle.
A Csillag születik múlt heti elődöntőjének egyik kiesője, Fehér Ferenc kortárs táncművész a Cool-on jól megmondta a magáét saj...
A Csillag születik Cool-on látható kibeszélő műsorában Ördög Nóra műsorvezető, és a show felelős szerkesztője, Schiwert-Takács...
A Cool Star mai adásában Torres Dani bejelentette, hogy több évnyi együtt töltött idő után otthagyta zenekarát!
A Csillag születik Cool-on látható kibeszélő műsorában az egyik zsűritag, Keleti Andrea szuperlatívuszokban beszélt a most szo...
Az utóbbi napokban újabb botrányba keveredett Csisztu Zsuzsa a Cool Star hétfői adásában elmondta, hogy bár az utóbbi években ...
MINDEN HÉTKÖZNAP 13:00-13:30 Botrányhősök mindennap - Tőlünk megtudjátok a sztárvilág legfrissebb híreit, legnagyobb botrányai...
A Csillag születik második elődöntőjének első előadója, Balogh Brigitta a Cool Tv Csillag születik Party című műsorában egysze...
A Csillag születik Cool-os kibeszélő műsorában az első elődöntő két kiesője értetlenül fogadta Falusi Mariann hétfői nyilatkoz...
A Cool Star pénteki adásában Rubint Réka bevallotta, hogy már megedzette az élet, de azért természetgyógyászhoz jár, hogy erős...
A Csillag születik Cool-os kibeszélő műsorában az egyik múlt szombati továbbjutóról, Kocsis Tiborról kiderült: a szerencse gye...
Hajnóczy Soma bűvész a Cool-on látható Csillag születik Party című műsorban kifejtette, hogy kiesőként is sokat nyerhet a műso...
A Cool Star szerdai adásában a Való Világból ismert Anett reagált ex-kedvese tegnap elhangzott szavaira.
A Csillag születik Cool-os kibeszélő műsorában Ördög Nóra bevallotta: van egy titkos szerelme a versenyzők között.
A Cool Star keddi adásában az egykori VV-játékos, Tommyboy osztotta meg a nézőkkel, hogyan próbálja meg lezárni a rétestésztak...
A Cool-on látható Csillag születik Party című műsorban Kivés György kaszkadőr elemezte Stohl András emlékezetes esését.
A Cool Star hétfői adásában Ganxsta Zolee megpróbálta meggyőzni a műsorvezetőket, hogy 5 zenekarának teendői mellett is marad ...
A Cool Star mai adásában a képernyőt egy ideje a család miatt nélkülöző Balázsy Panna arról mesélt, hogyan zajlik az élete imm...
A Cool Star mai adásában Gönczi Gábor rózsaszín ingben jelent meg, amire a két műsorvezető, Horváth Éva és Müller Attila azonn...
A Cool Star mai adásában Görög Zita elmondta, hogy már egyáltalán nem ösztönzi, hogy visszakerüljön a modellszakmába.
A Cool Star mai adásában Ördög Nóra részletesen elmesélte a Csillag születik első adásának kulisszatitkait, a technikai hiba h...
A Cool Star november 1-ei adásában a gyönyörű topmodell, Vámosi Viki mesélt őszintén eddigi pályafutásáról.
A Cool nézői láthatták először Lola legújabb videoklipjét, amely egy angol nyelvű feldolgozás dalhoz készült, és amelyben a fi...
A Cool Star mai adásában Gallusz Niki kendőzetlenül vallott magánéletéről is.
A Cool Star mai adásában a Unique együttes két tagja, Gabi és Ádám bemutatták avadonatúj klipjüket és – öniróniától sem mentes...
A Cool Star mai adásában a világpremier másnapján újra bemutatták a 24 című sorozat vadonatúj, hetedik évadjának előzetését, a...
A Cool Star csütörtöki műsorában a majdnem szétvált álompár, Hajdú Péter és Sarka Kata újra kéz a kézben, nagy szeretetben jel...
2007.10.19 Péntek
A 100. Cool Star adásának vendége Hargitai Bea volt, aki méltó társra lelt a műsorvezető Valkó Es...
A 100. Cool Star adásának vendége Hargitai Bea volt, aki méltó társra lelt a műsorvezető Valkó Es...
2007.10.18 Csütörtök
A Cool Star mai adásában Falusi Mariann, a hamarosan induló Csillag születik című tehetségkuta...
A Cool Star mai adásában Falusi Mariann, a hamarosan induló Csillag születik című tehetségkuta...
2007.10.17 Szerda
A Cool Star mai adásában a Venus együttes egykori énekesnője, az azóta már szólókarrierbe kezdett...
A Cool Star mai adásában a Venus együttes egykori énekesnője, az azóta már szólókarrierbe kezdett...
2007.10.16 Kedd
A műsorvezető még a testi épségét is kockára tette a futballgyőzelem érdekében.
A műsorvezető még a testi épségét is kockára tette a futballgyőzelem érdekében.
2007.10.15 Hétfő
A Cool Star mai adásában Keleti Györgyi bejelentette: harmadszor is férjhez megy!
A Cool Star mai adásában Keleti Györgyi bejelentette: harmadszor is férjhez megy!
2007.10.15 Hétfő
A Cool Star mai adásában a gyönyörű Playmate, Hargitai Bea telefonon mesélte el, hogy nőgyógyászat...
A Cool Star mai adásában a gyönyörű Playmate, Hargitai Bea telefonon mesélte el, hogy nőgyógyászat...
2007.10.11 Csütörtök
A mai COOL STAR-ban Barbara és Leo, Dolhai Attilát látta vendégül, akit nemcsak új lemezéről, ...
A mai COOL STAR-ban Barbara és Leo, Dolhai Attilát látta vendégül, akit nemcsak új lemezéről, ...
2007.10.10 Szerda
A Cool Star mai adásában Dopeman arról mesélt, hogy a szülei sosem nyaggatták azzal, hogy jó lenn...
A Cool Star mai adásában Dopeman arról mesélt, hogy a szülei sosem nyaggatták azzal, hogy jó lenn...
2007.10.08 Hétfő
A Cool Star mai adásában Palcsó Tamás bevallotta: fogyókúrába kezdett, mert úgy érzi, meghízott.
A Cool Star mai adásában Palcsó Tamás bevallotta: fogyókúrába kezdett, mert úgy érzi, meghízott.
2007.10.05. Péntek
A Fresh együttes két tagja, Andi és Wiki arra vállalkoztak, hogy a Cool Star élő műsorában a néz...
A Fresh együttes két tagja, Andi és Wiki arra vállalkoztak, hogy a Cool Star élő műsorában a néz...
2007.10.04 Csütörtök
Koltai Róbert igazi családi filmet készített, a tőle megszokott humorral.
Koltai Róbert igazi családi filmet készített, a tőle megszokott humorral.
2007.10.03 Szerda
A Cool Star mai adásában Ördög Nóra a hamarosan képernyőre kerülő Csillag születik című műsor kul...
A Cool Star mai adásában Ördög Nóra a hamarosan képernyőre kerülő Csillag születik című műsor kul...
2007.10.02 Kedd
A Cool Star mai élő adása előtt 10 perccel hazament a stúdióból Kiss Endi, a Hooligans zenekar tagj...
A Cool Star mai élő adása előtt 10 perccel hazament a stúdióból Kiss Endi, a Hooligans zenekar tagj...
2007.10.01 Hétfő
A Cool Star mai adásában a Barátok közt egykori Tónija, Dósa Mátyás mesélt arról, milyen érzés vol...
A Cool Star mai adásában a Barátok közt egykori Tónija, Dósa Mátyás mesélt arról, milyen érzés vol...
2007.10.01 Hétfő
A Cool Star mai adásában a boldogságtól sugárzó Tóth Gabi véletlenül kibökte: van barátja.
A Cool Star mai adásában a boldogságtól sugárzó Tóth Gabi véletlenül kibökte: van barátja.
2007.09.28 Péntek
A Cool Star mai adásában Horváth Éva és Orosz Barbara vendége volt Tommyboy, aki két hete nem bes...
A Cool Star mai adásában Horváth Éva és Orosz Barbara vendége volt Tommyboy, aki két hete nem bes...
2007.09.27 Csütörtök
A Cool Star mai adásában Ábel Anita egyszer és mindenkorra tisztázta, hogyan történt különválá...
A Cool Star mai adásában Ábel Anita egyszer és mindenkorra tisztázta, hogyan történt különválá...
2007.09.27 Csütörtök
A Cool Star mai adásában a két műsorvezető, Orosz Barbara és Leo, a méretes énekest, Nagy Edmo...
A Cool Star mai adásában a két műsorvezető, Orosz Barbara és Leo, a méretes énekest, Nagy Edmo...
2007.09.26 Szerda
SOKKOLÓ FOTÓK!!
Müller Attila, a Cool sármos műsorvezetője, nagyot esett motorjával.
SOKKOLÓ FOTÓK!!
Müller Attila, a Cool sármos műsorvezetője, nagyot esett motorjával.
2007.09.26 Szerda
A Cool Star mai adásában Zámbó Jimmy fia, Krisztián, megerősítette a híreszteléseket, miszerint é...
A Cool Star mai adásában Zámbó Jimmy fia, Krisztián, megerősítette a híreszteléseket, miszerint é...
2007.09.25 Kedd
Ma a COOL Star-ban Horváth Éva és Müller Attila vendége volt Sándor Orsi és Hajdú Péter, akik csak ...
Ma a COOL Star-ban Horváth Éva és Müller Attila vendége volt Sándor Orsi és Hajdú Péter, akik csak ...
2007.09.25 Kedd
Ma a COOL Starban Horváth Éva és Müller Attila vendége volt VV Anett, aki nyíltan és őszintén valt ...
Ma a COOL Starban Horváth Éva és Müller Attila vendége volt VV Anett, aki nyíltan és őszintén valt ...
2007.09.24 Hétfő
A Cool Star mai vendége, Nagy Feró bevallotta: még manapság is tömegével állnak a színpad előtt a ...
A Cool Star mai vendége, Nagy Feró bevallotta: még manapság is tömegével állnak a színpad előtt a ...
2007.09.21 Péntek
A Cool Star mai adásában Győzike elismerte: fogához veri a garast – vagy ahogyan ő fogalmazott: S...
A Cool Star mai adásában Győzike elismerte: fogához veri a garast – vagy ahogyan ő fogalmazott: S...
2007.09.20 Csütörtök
A Cool Star mai adásában Debreczeni Zita volt a vendégünk, aki nem csak a közelgő mellnagyobbí...
A Cool Star mai adásában Debreczeni Zita volt a vendégünk, aki nem csak a közelgő mellnagyobbí...
2007.09.19 Szerda
A COOL STAR vendége ma Erdélyi Mónika volt, aki beavatta a műsorvezetőket Horváth Évát és Müller ...
A COOL STAR vendége ma Erdélyi Mónika volt, aki beavatta a műsorvezetőket Horváth Évát és Müller ...
2007.09.13 Csütörtök
A Cool Star mai adásának vendége a Váradi Roma Café két tagja volt, akik elmesélték, hogy zene...
A Cool Star mai adásának vendége a Váradi Roma Café két tagja volt, akik elmesélték, hogy zene...
2007.09.12 Szerda
A Cool Star mai adásának vendége, Császár Előd bevallotta: Jordániában többen is felismerték, aut...
A Cool Star mai adásának vendége, Császár Előd bevallotta: Jordániában többen is felismerték, aut...
2007.09.10 Hétfő
Az egykori Playmate, a ma már visszavonult aktmodell, Bódi Sylvi a Cool Star vendégeként elmesélte...
Az egykori Playmate, a ma már visszavonult aktmodell, Bódi Sylvi a Cool Star vendégeként elmesélte...
2007.09.07 Péntek
A Cool Star mai adásának vendégét, Keleti Andreát nagyon megviselték azok a cikkek, amelyek arról...
A Cool Star mai adásának vendégét, Keleti Andreát nagyon megviselték azok a cikkek, amelyek arról...
2007.09.06 Csütörtök
Kiszel Tünde helyreigazítást kért. Pár nappal korábban – egy gépelési hiba folytán - helytelen...
Kiszel Tünde helyreigazítást kért. Pár nappal korábban – egy gépelési hiba folytán - helytelen...
2007.09.05 Szerda
A Cool Star mai vendége Pély Barna volt, aki elmondta, hogy már nem szeretnek kedvesével, Dorináv...
A Cool Star mai vendége Pély Barna volt, aki elmondta, hogy már nem szeretnek kedvesével, Dorináv...
2007.09.05 Szerda
A Cool Star mai adásában a két műsorvezető, Valkó Eszter és Kinter Oszkár telefonon beszélgetett ...
A Cool Star mai adásában a két műsorvezető, Valkó Eszter és Kinter Oszkár telefonon beszélgetett ...
2007.09.04 Kedd
A Cool Star mai adásának vendége Hajdú Péter producer-műsorvezető volt, aki azzal kezdte, hogy nem ...
A Cool Star mai adásának vendége Hajdú Péter producer-műsorvezető volt, aki azzal kezdte, hogy nem ...
tartalomban
